Munka

Család

Tanulás

Segítség

 

 

Menü

Bemutatkozunk

A projekt a nők munka-erő-piaci helyzeté-nek javí-tását se-gíti...  részletek >>>

Széchenyi 2020

 



 

Tájékoztató nap

A rendezvény időpontja: 2020.szeptember 15. 

A rendezvény helyszíne: Zalaszentgrót,  Dóka Pincészet, Gyár u.22. 

A rendezvény célja, hogy a résztvevők ismerjék meg a nők közéleti és civil közösségben vállalt szerepét, az atipikus foglalkoztatási lehetőségeit, és várható változásait.  

A tájékoztató rendezvényen: 43 fő vett részt. 

A rendezvény megszervezését erősen befolyásolta a COVID 19 okozta problémák. A helyszín kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy 40 fő kényelmesen, a távolságok megtartása mellett is elférjen.  A rendezvény megkezdése előtt maszkok kiosztására került sor, és biztosítva volt a fertőtlenítés lehetősége is.  

A résztvevőket Baracskai József Zalaszentgrót város polgármestere köszöntötte. Ezt követően Guitprechtné Molnár Erzsébet, a projekt szakmai koordinátora mutatta be a „Nő az Erő!” Projektet, majd megtartotta a „Középpontban a nők civil ereje és szerepvállalása a zalaszentgróti térségben” előadást. A szünetet követően Szeder Kummer Mária tartott előadást „Nők a közéletben, nők a civil életben”  témáról. Ezt követően Szemző Gáborné szakértő a „Nők a munkahelyen - az atipikus foglalkoztatás lehetőségei” címmel tartott tájékoztatót, amelynek legfontosabb hangsúlya a homo office érvényes szabályai, és a várható változásai volt. Végezetül a Zala Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ vezetője mutatta be szolgáltatásait.  Az előadásokat egy közvetlen nagyon jó hangulatú beszélgetés követte.   

A képekhez kattintson IDE!

 

 

 

Állásbörze

A rendezvény időpontja: 2020. március 3. 10.00 - 14.00 

A rendezvény helyszíne: Nagykanizsa, Széchenyi tér 5. (Hevesi Sándor Művelődési Központ) 

A GINOP-5.1.5-16-2017-00015 projekt keretében megvalósuló ingyenes rendezvény kiváló lehetőséget teremtett Család és KarrierPONTunk számára a szakmai kapcsolatok építésére és a célcsoportunk elérésére.

A rendezvény célcsoportja a Nagykanizsa térségében élő munkavállalók, és az ott működő munkáltatók voltak. Az állásbörzén 26 fő regisztrált az információs pultunknál. Az érdeklődők a Nő az erő! projekt szolgáltatásairól szóló ismertetőket, továbbá reklámajándékokat kaptak. 

A képekhez kattintson IDE!

 

 

 

Tájékoztató nap

A rendezvény időpontja: 2019. december 20. 

A rendezvény helyszíne: Zalaszentgrót, Eötvös Károly u. 2. (Corvinus Hotel) 

A Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezete   a projekt keretében szervezte meg 2019. december 20-án  Zalaszentgróton a  Hotel Corvinus éttermében azt a tájékoztató rendezvényt, amelynek célcsoportja a városban és a környező településen élő hátrányos helyzetben lévő nők. A résztvevők között voltak nagycsaládban élők, egyedül élők, megváltozott munkaképességűek, 50 év felettiek, romák  vagy egyéb szempontból hátrányos helyzetű nők.    

A tájékoztató rendezvényen: 41 fő vett részt. 

A rendezvényt a Vöröskereszt megyei igazgatója, Baracskai Józsefné nyitotta meg.  Ezt követően Guitprechtné Molnár Erzsébet, a projekt szakmai koordinátora mutatta be a „Nő az Erő!” projektet, Szemző Gáborné szakértő a „Nők a munkahelyen - az atipikus foglalkoztatás lehetőségei” címmel tartott tájékoztatót.  Krekó Kata pszichológus a „Nők, ünnepek, család” címmel tartott  előadást, amely nagy tetszést válltott ki a résztvevőkből.   Az előadásokat követően egy közvetlen beszélgetésre került sor, amelyben a célcsoport tagjai kérdeztek, és mondták el véleményüket.  

A program zárásaként karácsonyi hangulatot idézve karácsonyi énekek és versek hangzottak el, Gergely János tolmácsolásában.   

A képekhez kattintson IDE!

 

 

 

Állásbörze

A rendezvény időpontja: 2019. szeptember 26.

A rendezvény helyszíne: Nagykanizsa, Szécheny tér 5. (Hevesi Sándor Művelődési Központ)

A rendezvény célcsoportja a Nagykanizsa térségében élő munkavállalók, és az ott működő munkáltatók voltak. Az állásbörzén 31 fő regisztrált az információs pultunknál. Az érdeklődők a Nő az erő! projekt szolgáltatásairól szóló ismertetőket, továbbá reklámajándékokat kaptak, de volt, aki a helyszínen regisztrált a projekt szolgáltatásaira. 

A képekhez kattintson IDE!

 

 

 

Állásbörze

A rendezvény időpontja: 2019. július 25. 9.00 - 13.00

A rendezvény helyszíne: Letenye, Szabadság tér 15. (Fáklya Művelődési Ház)

A Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezete  a 2019. július 25-én rendezett letenyei Karriernap és Állásbörze rendezvényen vett részt a Nő az erő! projektje megvalósításának részeként.  A GINOP-5.1.5-16-2017-00015 projekt keretében megvalósuló letenyei Karriernap és Állásbörze egy ingyenes rendezvény, amely kiváló lehetőséget teremtett Család és KarrierPONTunk számára a szakmai kapcsolatok építésére és a célcsoportunk elérésére

A képekhez kattintson IDE!

 

Tájékoztató nap

A rendezvény időpontja: 2019. július 04.

A rendezvény helyszíne: Zalaszentgrót, Eötvös Károly u. 3. (FIÁKER Étterem)

A rendezvényt a Vöröskereszt megyei igazgatója, és Zalaszentgrót város polgármestere nyitotta meg. Ezt követően Guitprechtné Molnár Erzsébet, a projekt szakmai koordinátora mutatta be a „Nő az Erő!” projektet, Szemző Gáborné szakértő a „Nők a munkahelyen - az atipikus foglalkoztatás lehetőségei” című előadását tartotta meg. Ezt követően Nemesné Somlai Gitta  szakpszichológus-természetgyógyász tartott nagy érdeklődést kiváltó előadást, amelynek címe: „Munka és család összeegyeztetése. Munka és magánélet egyensúlya”. Az előadásokat követően egy közvetlen beszélgetésre került sor, amelyben a célcsoport tagjai aktívan és nyitottan fogalmazták meg kérdéseiket, és fogalmazták meg véleményüket.

A képekhez kattintson IDE!

 

A nők társadalmi-gazdasági szerepvállalását népszerűsítő rendezvény

A rendezvény időpontja: 2019. június 11.

A rendezvény helyszíne: Nagykanizsa, Magyar Plakát Ház (Erzsébet tér 14-15.)

Az eseményen a nemek közötti esélyegyenlőségtől, a nők elleni erőszakon és a többszörös diszkrimináción át, a politikai szerepvállalásig számos aspektusból vázolták fel az előadók a magyar nők helyzetét, továbbá a férfiak és a nők közötti egyenlőtlenségek felszámolásának lehetséges útjait. „Sem a nők egymást, sem a férfiak a nőket nem hagyhatják magukra a nehézségekkel. Mindkét nem feladata, hogy a közös megoldást találjunk a munkahelyeken, a politikai életben és a magánéletben. Ha boldog társadalomban akarunk élni, és ha szeretnénk megváltoztatni a jelenlegi negatív európai demográfiai trendet egyénileg és együtt is kell cselekednünk.” Megosztó a vélemény a női szerepek növekedésével kapcsolatban. Sokan félnek, hogy a nők összemérik „erejüket” a férfiakkal, hogyan alakulhat így a társadalom, fontosabbá válik ez a szerep a gyerekek nevelésénél? Másrészről örülnek a világon a nők arányának növekedésének a szakértelmiségiek és a vezetők körében.

A képekhez kattintson IDE!

 

Tájékoztató nap

A rendezvény időpontja: 2019. június 1. 15.30 - 19.30

A rendezvény helyszíne: Nagykanizsa, Medgyaszay Ház (Városi Gyermeknap helyszíne)

A Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezete  a 2019. június 1-jén rendezett nagykanizsai Városi Gyermeknap rendezvényen tartotta a Nő az erő projekt tájékoztató rendezvényét. A rendezvény célcsoportja a városban élő  gyermekes családok voltak.  A családi rendezvény a Városi Gyermeknap keretében a Kéklámpás nap alkalmából lehetőséget nyújtott a rendvédelmi és egyéb társszervek bemutatkozására. Számos szórakoztató program mellett népi játszótér, ugrálóvár és kézműves sarok várta a családokat. A projektet és a Család és Karrierpontot népszerűsítő információs pultunknál az érdeklődők megismerhették szolgáltatásainkat, a szóbeli tájékoztatás mellett információs anyagokhoz juthattak, továbbá a projekthez kapcsolódó reklámajándékokat kaptak.

A képekhez kattintson IDE!

 

Atipikus foglalkoztatási formák népszerűsítése

A rendezvény időpontja: 2019. április 23.

A rendezvény helyszíne: Nagykanizsa, Kálvin tér 5. (Halis István Városi Könyvtár)

Az eseményen elméleti és gyakorlati információkat adtak át az érdeklődőknek, ennek az volt a célja, hogy segítséget nyújtsanak a mindennapi munkavégzés sikeréhez vezetője. Az előadók beszéltek egyebek mellett az optimális munkahelyi légkör kialakításáról, továbbá a munkavégzés egészségügyi vonatkozásairól és azokról a munkavállalókat érintő betegségekről is, melyeket rendszeres szűrővizsgálatokkal időben ki lehet szűrni.

A képekhez kattintson IDE!

 

Foglalkoztatási kerekasztal

A rendezvény időpontja: 2019. április 17.

A rendezvény helyszíne: Nagykanizsa, Ady Endre u. 7., (Honvéd Kaszinó)

A Magyar Falu Program fejlesztési lehetőségeiről szóló előadásával Cseresnyés Péter térségi országgyűlési képviselő nyitotta meg a programot és köszöntötte a résztvevőket. Lehota-Szolvik Edit az Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület munkatársa a Mura program céljairól és már magvalósult eredményekről is beszélt. A foglalkoztatási támogatások napjainkban előadással folytatta a programot Bata Hajnalka a Nagykanizsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály munkatársa. Pere Krisztina az önkormányzat PR-tevékenységek felelőse ismertette a Nő az erő projekt eredményeit és a 2019-es év célkitűzéseit.

A képekhez kattintson IDE!

 

Workshop

A rendezvény időpontja: 2019. március 20.

A rendezvény helyszíne: Nagykanizsa, Inkubátorház és Innovációs Központ (Buda Ernő utca 19.)

Az eseményen a vállalkozók számára megnyíló pályázati lehetőségek és a helyi szervezetekkel kötött megállapodások ismertetése után a nők érvényesülési lehetőségei a vállalkozói szektorban témakörrel kapcsolatban folytathattak interaktív beszélgetést az előadóval az érdeklődők.

A képekhez kattintson IDE!

 

Workshop

A rendezvény időpontja: 2019. január 30.

A rendezvény helyszíne: Nagykanizsa, Vécsey út 6. (Soós Ernő Víztechnológiai Kutatóközpont)

 Az eseményen résztvevőknek bemutatták a Soós Ernő Víztechnológiai Kutatóközpontot, a központ termeit, felszereléseit és kollegáit. Nagy sikere volt a bemutatott kísérleteknek, amiket kisebb csoportokba is ki is próbálhattak az érdeklődők. A bemutatót követően interaktív beszélgetést folytattak a résztvevők a nők érvényesülési lehetőségeiről a kutatás területén.

A képekhez kattintson IDE!

 

2018.  augusztus 29. - Anyatej Világnap és a Szoptatás Hete alkalmából rendezvény Zalaszentgróton

Az Anyatej Világnap és a Szoptatás Hete alkalmából 2018. augusztus 29-én nagysikerű rendezvény valósult meg Zalaszentgróton, a ,,Nő az erő! - Családvédő szolgáltatások nőknek Zala megyében” című projekt keretében. A programon, Zalaszentgróton és a környező településen élő anyukák, apukák, és nagymamák előadásokat hallgattak a férfiak és a nők változó szerepeiről, az atipikus foglalkoztatás lehetőségeiről és egyéb a kismamákat érintő témákról. A rendezvény barátságos környezetet nyújtott a felnőttek mellett a gyermekeknek is, akiket a szülők magukkal hoztak.

A képekhez kattintson IDE!

 

2018. október 9. - Sajtótájékoztató Nagykanizsán

A Család és KarrierPONT nyújtotta lehetőségeket ismertette Szőlősi Márta a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezetének vezetője.

A Kanizsa Újság híranyagához kattintson IDE!

A Zalai Hírlap tudósítása ITT érhető el.

 

2018. október 26. - „A lehetőség Benned van! - erőforrások és lehetőségek feltárása és kiaknázása”

A Zala Megyei Vöröskereszt és a Mozgássérültek Zala Megyei Egyesület Zalaszentgróti csoportja nagy érdeklődést kiváltó tájékoztató rendezvényt tartott Zalaszentgrótot, 2018. október 26-án. „A lehetőség Benned van! - erőforrások és lehetőségek feltárása és kiaknázása” címmel Nemesné Somlai Gitta szakpszichológus- természetgyógyász tartott élvezetes előadást. A további programokban az atipikus foglalkoztatási lehetőségekről, a megváltozott munkaképességűek esélyeiről, a vidéken élő nők munkavállalási lehetőségeiről tájékozódtak és beszélgettek a résztvevők.

A képekhez kattintson IDE!

 

2018. november 7. - Kulcsképességek feltárása címmel előadás Zalaszentgróton

A „Nő az Erő!- Családvédő szolgáltatások nőknek Zala megyében” program keretében Kulcsképességek feltárása címmel GYED-en, GYES-en lévő kismamáknak, és kisgyermekekkel foglalkozó nőknek 30 órás csoportfoglalkozás került megszervezésre Zalaszentgróton. A csoportfoglalkozás fő tématerülete az atipikus munkavégzés, a család és az egészségvédelem volt.

A képekhez kattintson IDE!


 

 

Normál nézetre váltás

Partnerek

 

 

Támogatóink

  • Magyar Vöröskereszt

  • Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezete

  • Nagykanizsa Város Önkormányzata